Élménybeszámolók

Számunkra az a legnagyobb öröm és elismerés, ha “munkánk” során a vendégeink arcára is örömöt és mosolyt tudunk varázsolni!

Köszönet - Gyarmati Enikő

K ö s z ö n e t

A repülés élményén túl (amivel most sem tudtam betelni), én, mint szervező leginkább azt az emberi hozzáállást szeretném megköszönni, amivel az első levélváltástól kezdve a kérésünkhöz viszonyultak.

Köszönjük, a repülés előtt, közben és után is tapasztalt türelmüket, amivel minden apróságot elmagyaráztak, megmutattak nekünk, ezzel téve tökéletesen teljessé az élményt.

Kollégáim közül többen korábban még nem repültek, de volt, aki még látni sem látott repülőgépet és nem is fog sosem – ő születésétől fogva vak. Azzal, hogy a repülés élményén túl, tapinthatóvá tették számára a gépet kívül és belül, életre szóló élménnyel ajándékozták meg. Amiről eddig csak hallott, olvasott, az most formát, anyagot, mondhatni, testet öltött.

Nagyon köszönjük minden munkatársuknak, akik a délelőttel megajándékoztak minket.

Budaörs, 2011. május 3.

Gyarmati Enikő
Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete

Hegyek felett, felhők alatt... - Jenei András

Hogy milyen vakon repülni?
A pilóták valószínűleg erre valami olyasmit felelnének, hogy “ez az az eset, amikor az ember csak a műszerekkel, vagy azok nélkül uralja a repülőgépet…”
Amikor jött a lehetőség, nagyon azt éreztem, hogy mivel még nem volt szerencsém felülni egy gépre és azzal elrugaszkodni a földtől – mennem kell!
Más az, amikor az ember látja a tévében, vagy hall róla, más az, amikor ott lehetsz és ki is próbálhatod.
…majd biztos beülünk egy fülkébe, ott jól odakötnek egy székhez, aztán felbőg a motor és a nagy berregés mellett ide-oda himbálózunk, s aztán egy idő után meg jön egy döccenő és vége is…
Hát, ki kell ábrándítanom mindenkit, mert még vakon is akkora élményben volt részem, hogy azóta is folyamatosan azt érzem, nekem vissza kell mennem!

Az előtte lévő napokban igen rossz volt az időjárás, kicsit féltem, hogy ez elronthat mindent, de aznap szépen sütött a nap, enyhén fújdogált a szél is, de ahogy egy régi barátom mondta volna: Jó idő a repüléshez!
Miután beszálltunk, megérkezett a biztonsági öv, becsukódott az ajtó, majd a pilótánk az akkor már a mindenki fején lévő fülesbe közölte, hogy mindent mond majd, s ha kérdezni, vagy mondani akarunk mi is valamit, hát tegyük bátran.

A gép egy Cessna 172 N típusú, négyüléses gép volt, ami egyszerűsége ellenére igen kedvelt és biztonságos kis repülő.
Mivel keleti szél fújt, így hogy jó lehessen a felszállás, ezt az irányt választva kigurultunk, majd miután megvolt a motor felpörgetése, és megtörtént a toronnyal is a rövid és igen barátságos, de annál szakszerűbb bejelentkezés, néhány másodperc után a madár már meg is kezdte az emelkedést. Addig némi döcögés, aztán csak egy laza hátradőlés jelezte, hogy szállunk felfele.

A felszállás olyan észrevétlen volt, hogy ha lett is volna bennem némi félsz, akkor erre az is elszáll.

Amire elértük az utazómagasságunkat, már javában a Kelenföldi pályaudvar felett, aztán a Gellért-tér felett voltunk. Kissé mocorgott a gép a szél hatására, ilyenkor esett le teljesen, hogy : Jé, mi nem is állunk, nem is gurulunk, hanem fent vagyunk!
(Egyetlen egy érzés volt, ami néha igazán jelezte a repülést, ez pedig olyasmi, mint amikor az ember a hullámvasúton elindul hirtelen lefele, csak itt ez sokkal finomabban történt.)
Miközben megfordította pilótánk a repülőnket és elindultunk délnek a Duna mentén, majd visszafele a Tétényi fennsík irányába, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a kezemben a kormány és VEZETEM A GÉPET!
„A mozdulatok nem kell, hogy nagyok legyenek, csak egy-egy centit; jó, most kicsit balra, így jó; ez az, most egy parányit jobbra…”
Egészen addig szinte nem is éreztem, hogy milyen mozdulatokkal fordulunk, vagy hogyan emelkedünk, de akkor, ha egy hajszálnyit is mozdítottam a kormányon, a madarunk figyelt és engedelmeskedett. Volt benne emelkedés, süllyedés, s a szél is nekem, s velem-velünk- táncolt.
Aztán miközben megtettük a két jobbfordulónkat, már csökkentette a „Mester” a magasságot és megint ott voltunk a reptér felett.
Nem volt „belsőszakasztó” földet érés, nem volt semmi felkavaró érzés, csak egy halvány döcc és megint gurultunk a zöld tengeren.

Amikor leállították a motort, én még akkor sem fogtam fel, hogy leszálltunk; én ottragadtam a felhők között, a fentről csak makettnek látszó és apró izgő-mozgó tárgyak és ezerszínű szőnyegtől távol.
Társaim kérdeztek, pilótánk pedig mindenre válaszolt. Mindegy volt, hogy a kérdező a technikára kíváncsi, vagy valami élményre, ért-e hozzá, vagy nem, a feleletek teljesek voltak és egyszerűen tártak fel számunkra mindent a repülésről.
Nem mint látássérültek, gyengénlátók, vagy vakok kaptuk az információt, hanem mint – EMBEREK. Ugyanakkor megfoghattuk, megnyomhattuk a dolgokat, azaz a kicsi oktatás teljesen „akadálymentesített” is volt egyszerre.

Azt gondoltam, hogy majd lazán, ahogy kiszállok a gépből, csak meglendítem a karom, mint a visszatérő űrhajósok, de ezt úgy elfelejtettem, ahogy kellett. Hogy miért?
Talán azért, mert nem is tértem vissza…Azt mondják a forma 1-ben dolgozók, hogy akit egyszer megcsapott a benzin szaga, az ottragad.
Nos, engem az ég szabadsága fogott meg…

Köszönet érte mindenkinek!

Jenei András

Élménybeszámoló a sétarepülésről

A Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületének egy tagja
2011. május 3.

Nagyon régóta vágytam arra, hogy kipróbáljam: milyen érzés lehet repülőgéppel utazni. Most harminc éves vagyok, eddig ez az élmény kimaradt az életemből. Örülök, hogy a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete megszervezte a sétarepülést számomra, és azok számára, akiket még érdekelt ez a különleges, nem mindennapi élmény.

A repülés érzése nagyon kellemes volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom érezni a fel- és leszállást, a repülőgép fordulásait, stb. Lélegzetelállító élmény volt. A
pilóta kezdettől fogva minden pillanatban mondta, hogy mikor mi történik, ezáltal még érzékletesebbé tette a repülést. Mivel született vak vagyok, nem tudok elképzelni semmit anélkül, hogy meg ne tapogatnám. Külön élményt jelentett, hogy repülés előtt még a földön körbejárhattam a repülőgépet, közben mindig mondták: a gép melyik részénél járunk éppen, valamint hogy a gép melyik részét fogtam meg és az milyen funkciót tölt be a repülés során. Miután landoltunk, a műszerfalat is végigtapogathattam, amiért külön köszönettel tartozom azoknak, akik számomra ezt lehetővé tették.

Elmagyarázták külön-külön minden műszerről, hogy milyen funkciót tölt be. Eddig csak könyvekben olvastam a repülésről. Most alkalmam nyílt az engem régóta foglalkoztató kérdéseket is megkérdezni (például: mozgó járműben – repülő, hajó – hogy lehetséges az iránytű használata), az ilyen és hasonló kérdésekre készséges válaszokat kaptam.

Nagyon köszönöm ezt a felejthetetlen élményt.